Bundesliga: kiütéses vereséget szenvedett a Hertha Dárdai búcsúmeccsén

2019-05-19 01:02
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) utolsó fordulójában Dárdai Pál vezetőedzőként vereséggel búcsúzott a Herthától. A Bayer Leverkusen 5–1-re legyőzte idegenben a berlinieket, így kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást. A Wolfsburg nyolcat vágott az Augsburgnak, Szalai Ádámék a hajrában csúsztak le az Európa-liga-selejtezőt érő 7. pozícióról. Az RB Leipzig Gulácsi Péter és Willi Orbán nélkül szenvedett vereséget.
részletek

Marozsán kezdte a gólgyártást – női BL-győztes a Lyon

2019-05-19 01:02
Lényegében félóra alatt eldöntötte a női Bajnokok Ligája sorsát a Lyon csapata, hiszen Marozsán Dzsenifer 5. percben szerzett gólját mesterhármassal fejelte meg Ada Hegerberg. A teljesen megroggyant Barca egészen a félidő utolsó percéig helyzetbe sem került, így a Lyon félig már magáénak érezhette a trófeát. A második félidőben sem tudott erősíteni a Barca, bár a szépítésre azért futotta az erejéből, így a franciák teljesen megérdemelten nyerték meg sorozatban a negyedik, összesítésben a hatodik BL-címüket.
részletek

Tenisz: a szerb nem hibázott, összejött a Djokovics–Nadal döntő Rómában

2019-05-19 00:03
A címvédő Rafael Nadalt követően az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics is bejutott a római salakpályás tenisztorna fináléjába, miután az elődöntőben három szettben, 6:3, 6:7, 6:3-ra legyőzte az argentin Diego Schwartzmant.
részletek

Férfi EHF-kupa: a Kiel legyőzte a címvédőt, harmadszor nyerte meg a sorozatot

2019-05-19 00:03
A THW Kiel otthon tartotta az EHF-kupát, miután a hazai pályán megrendezett négyes döntő fináléjában legyőzte a szintén német Füchse Berlint.
részletek

Serie A: betlizett a Roma, ez a BL-indulásába kerülhet

2019-05-19 00:03
A Roma gól nélküli döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie) 37. fordulójában.
részletek

Videó: parádés felvétel Guardioláról a kupasiker után

2019-05-19 00:03
Nem mindennapi felvételt készítettek az FA-kupa megnyerése után a Manchester City menedzseréről, Pep Guardioláról. A videón az látható, ahogy szakember a konfettihalom közepén állva hevesen gesztikulálva magyaráz Raheem Sterlingnek. Az edző, aki még kupagyőzelem után sem tökéletesen elégedett…
részletek

Vasárnapi sportműsor: utolsó forduló az NB I-ben

2019-05-19 00:02
Számos fontos kérdésre választ kapunk a labdarúgó NB I utolsó fordulójában, zárul az NB II és a spanyol La Liga jelenlegi szezonja is. Döntőznek az U17-es Eb-n. A WTCR pilótái Hollandiában, a MotoGP-sorozat versenyzői Franciaországban mérik össze a tudásukat. Fináléját játsszák a férfi kosárlabda Euroligának. Folytatódik a jégkorong-vb és a Giro d'Italia, véget ér a római ATP- és WTA-tenisztorna.  
részletek

Ligue 1: Falcao betalált, nyert a Monaco, gólt lőtt a volt Loki-csatár

2019-05-19 00:02
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában a Monaco nagy lépést tett a bennmaradás felé. A PSG könnyedén győzött a Dijon ellen, Kylian Mbappé két gólt szerzett.
részletek

La Liga: döntetlennel is megmenekült a Celta, kiesett a Girona

2019-05-19 00:02
A spanyol bajnokság utolsó, 38. fordulója előtt a kiesést illetően egyetlen kérdés maradt még nyitva. Melyik lesz a harmadik kieső: a 18. helyen álló, az Alavés otthonában győzelmi kényszerben pályára lépő Girona, vagy a 17. helyen álló Celta, amely a sereghajtó Rayo Vallecano ellen hazai pályán adott esetben veresége esetén is bent maradhatott volna.
részletek

Csupasport: Aquaman edzőterem helyett sörrel épít izmot

2019-05-19 00:02
Jason Momoát elnézve, nehezen hiszi el az ember, hogy a Trónok harca és az Aquaman sztárja gyűlöli az edzőtermeket.
részletek

Női BL: Figo is megnézte Marozsánék sikerét – galéria

2019-05-19 00:02
Mint ismert, a női Bajnokok Ligája budapesti döntőjében a Marozsán Dzseniferrel felálló Lyon 4–1-es sikert aratott az FC Barcelona felett. Tekintse meg a mérkőzésről készült legjobb képeket!
részletek

Hoki-vb: megvan az első olasz gól, Kanada elpüfölte a németeket

2019-05-19 00:02
Az Egyesült Államok és Oroszország is győzött a Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság ötödik fordulójának kora délutáni mérkőzésein. Előbbi egy hetest vágott Dániának, utóbbi Lettországot fektette két vállra.Délután Olaszország szerezte első gólját a tornán, de a norvégok hetet ütve maradtak bent, a másik csoportban Kanada 8–1-re elkalapálta az eddig hibátlan németeket. Este Szlovákia a papírformának megfelelően legyőzte a briteket, amivel életben tartotta a továbbjutási reményeit. A másik csoportban Svédország egy góllal legyőzte Svájcot.
részletek

Szabadka lovasa nyerte meg a hetedik Vajdasági Vágtát

2019-05-18 21:03
A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte meg szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica).
részletek

Vívó vk - Két magyar bronz Párizsban

2019-05-18 21:03
Koch Máté és Siklósi Gergely is bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők párizsi világkupaversenyén.
részletek

Bundesliga - Bajnok a Bayern München

2019-05-18 21:03
A Bayern München sorozatban hetedszer, története során 29. alkalommal nyerte meg a német labdarúgó-bajnokságot.
részletek
|< << 3 4 5 6 7 8 9 10 11 >> >|